OTO FLABéLOS testvibrációs tréner
Mindenki szeretne karcsú, izmos testet.
Mindenki vágyik a jó kondícióra.
Mindezt gyorsan akarjuk elérni.
Kevés időt ráfordítva.
Lehetőleg könnyedén.
A FLABéLOS egy mozgásterápiás, alakformáló készülék.
10 perc alatt a Flabelos-szal körülbelül 45-50 percnyi klasszikus, edzőtermi munkát végezhetünk el, különösebb megerőltetés nélkül!
Hogyan lehetséges ez?
A TTV-re, a teljes test vibrációra alapozva egy ausztrál professzor fejlesztette ki az OTO FLABéLOS-t. A Flabelos billegő-mozgó padján állva sorozatos egyensúlyvesztés következik be, mely beindítja a központi idegrendszert, az agy pedig utasítást ad az egyensúly fenntartásában részt vevő összes izomnak a korrigálásra, azaz az izomzat automatikusan "ellen tart". A helyzetmegtartó reflexeink működésbe lépnek, mely jelentős izommunkát eredményez, az ízületeinket és a szívet ugyanakkor nem terheli meg. Mindez az izommunka az akaratunktól függetlenül következik be, és olyan gyorsan történik, hogy egyetlen másodperc alatt akár 10-60 izom-összehúzódást is elérhetünk, melyet tudatosan, edzőtermi körülmények között lehetetlen lenne megvalósítani.
Stimulálja az egész testet, az összes izmot és eret, a vertikális vibráció
• Eredményes kardiovaszkuláris edzés
• Növeli a pulzust és az anyagcserét, javítja és gyorsítja az emésztést, gyorsabban égnek el a kalóriák az edzéseken kívül is!
• Növeli az izmok munkabírását, az izmok erejét és tónusát
• Megállítja a csonttömeg-vesztést,
• Javítja az izmok közötti koordinációt, az egyensúlyérzéket
• Több oldalról és hatékonyan támadja meg a cellulitist, segít a szép testtónus elérésében
• Csökkenti a heveny és idült derékfájást
• Cukorbetegek számára kifejezetten ajánlott, mert javítja a végtagok vérkeringését, rendszeres használatával csökkenthető a vércukorszint
• Növeli a vér oxigén szintjét, javítja a közérzetet, segít a koncentrációban.
• Növeli az állóképességet, erősíti az immunrendszert és elősegíti a sejtregenerációt
• Növeli az elasztin termelést, ezzel kisimítja a finom vonalakat, ragyogóvá és egészségessé teszi a bőrt
• Segíti a sérülések, betegségek következtében károsodott izmok, ízületek újjáépítését.
Várunk szeretettel stúdiónkban!
A FLABéLOS tréner használatát és a hatékonyabb sporttevékenységet edző segíti!
Bejelentkezés
Stark Melinda
+3630-385-0235
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.