Meditatív (has)tánctréning
Egy kurzus, ahol relaxált állapotban táncolunk. A vezetett meditációkhoz hasonlóan a csoportvezető instrukciókat ad, de ezek rövidek, asszociatív jellegűek. A fantázia, a kreativitás szárnyalása, a saját érzések és gondolatok teljes szabadsága, megjelenítése a testünk nyelvén, a gátlások levetkezése, és a pihentető, feszültség-levezető, lazító gyakorlatok együttes energetizáló és felszabadító hatásai egy órában!
Eme óratípus alapötletét egy évekkel ezelőtti workshop adta, melyet egy fantasztikus mestertanárnő, Lesya Starr tartott. Korábban is megéltem már, milyen remekül el lehet mélyülni a táncban és a zenében, főként amikor táncszínházi koreográfiát táncoltam, vagy magamban otthon, esetleg egyes órákon. De amit azokban a pillanatokban éltem át, valami hihetetlen érzés volt.
Akkortájt ismerkedtem meg a jógával is, melyet azonnal megszerettem. Teljesen magával ragadott, hogy amikor a légzésre és az izmaid munkájára koncentrálsz, kizárva minden mást, olyan dolgokra vagy képes, mind hajlékonyságban, mind kitartásban, erőnlétben, melyeket nem is gondoltál volna. Mindemellett kevés olyan mozgásforma van szerintem, amely ennyire remek feszültség- és stresszoldó hatású. Azóta rendszeresen gyakorlom a jóga különböző változatait.
Gyermekként sokat jártam kineziológushoz, így igen korán kapcsolatba kerültem a meditációval. Később a Silva féle agykontroll módszereit alkalmaztam a relaxációra.
Ezeken felbuzdulva elvégeztem egy autogén tréning tanfolyamot (magántanítványként). Ráéreztem, hogyan értelmezhetem a testem jelzéseit meditatív állapotban, asszociációs láncok útján. Hogyan csillapíthatok fájdalmat, oldhatok fel félelmeket, előzhetek meg betegségeket stb.
Úgy éreztem, érdemes lenne kipróbálni ezen módszerek ötvözését a tánccal. Gyakoroltam magamon, aztán bevittem pár órámra az ötletet. A lányok annyira élvezték, hogy időről időre megkértek, tartsak nekik ilyen típusú órákat. Őket figyelve rájöttem, hogy az improvizáció oktatásában is rendkívül hatékony. Mind a mai napig, amikor ehhez a részhez érünk, a zeneelmélet átbeszélése után ilyen típusú gyakorlatok következnek.
Magam rendszeresen alkalmazom a tánc e fajtáját, nem csupán tanárként, de táncosként, koreográfusként is. Ezzel kezdem, ha szeretnék elmélyülni egy zenében, ráérezni a valódi "ízére", megérteni a nekem szóló mondanivalóját. Amiket ezekben a pillanatokban átélek, adják a koreográfiáim alapját. Ezen kívül nagyon hasznos akkor, ha úgy érzed, valami nem megy elég jól. Megválva a feszültségtől, gátlásoktól, görcsöktől a test és a lélek felszabadul, és képes lesz olyan szépen, tisztán mozogni, mint szeretnénk. Ráadásul a kigyakorlás, rögzítés úgyszintén gyorsabb és hatásosabb ily módon.
Lehetsz profi vagy kezdő táncos, élvezni fogod! Hastáncos alapismeretek jó, ha vannak, de nem előfeltételek, hiszen itt minden belefér, ami belőled fakadó mozgás. Egy táncóra, ahol csak jól lehet csinálni, bármit is teszel!